Kiadós eső várható éjjel, aztán derül, borul
2021. március 12. péntek 17:29

Délnyugat felől egyre nagyobb területen beborul az ég, egy újabb csapadékhullám érkezik. Éjszaka a középső, majd a délkeleti országrészben is egyre többfelé elered az eső.
A Dunántúl déli részén jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Az éjszaka második felében északnyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, a hajnali órákban már csak a Tiszántúlon maradhat több felhő, és itt reggelig még további eső, zápor kialakulhat.
Szombaton általában napos, gomolyfelhős idő várható, majd kora délután nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet.
Számottevő csapadék már nem alakul ki. Az északnyugati, nyugati szél az ország északi felében erős lesz, egyes részeken viharossá lökések is lehetnek. Délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás, majd szombaton ismét megerősödik a délire forduló szél a Dunántúlon, valamint az Északi-középhegység térségében.
A hőmérséklet legalacsonyabb értéke általában 0 és 5 fok között valószínű, de az északi völgyekben gyenge fagy is lehet.
A hőmérséklet legmagasabb értéke szombaton 11 és 16 fok között várható.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Több mint tizennyolcezren...
- Még nem igazi - kinyitott a mohácsi...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...

