Kevesebb pénz folyt be árverésekből a NAV-hoz
2021. február 07. vasárnap 08:03

Lefoglalt ingatlanok és ingóságok árverezéséből 865 millió forint folyt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) tavaly, míg 2019-ben több mint 2 milliárd forint, a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt ugyanis nem voltak árverések - közölte az adóhatóság az MTI megkeresésére.
A NAV kiemelte, hogy a vonatkozó kormányrendelet alapján a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt a végrehajtások a veszélyhelyzet visszavonását követő 15. napig szüneteltek. Ezért tavaly március 24-e és április 30-a között nem voltak értékesítések, töröltek már folyamatban lévő és meghirdetett árveréseket is, összesen 1246 elektronikus árverést csaknem 1,1 milliárd forint becsült értéken.
Az érintett időszakban nem volt törvényi lehetősége a NAV-nak újabb árverések lebonyolítására, ami hatással volt a 2020-as statisztika alakulására - hangsúlyozta az adóhatóság.
Ingóságok árverezéséből 678 millió forint, ingatlanokéból 187 millió forint folyt be tavaly. Ez az összeg 2019-ben 1,38 milliárd, illetve 635 millió forint volt, 2018-ban pedig 1,08 milliárd, illetve 553 millió forint.
Tavaly 10 290 ingó- és 618 ingatlan-árverést tartottak. Az ingóságok között elsősorban ruházati cikkek, műszaki termékek, háztartási gépek, járművek, járműalkatrészek, ékszerek, számítógépek voltak. Az ingatlan-árveréseken jellemzően családi házakat, lakásokat, üzlethelyiségeket, belterületi telkeket hirdettek meg.
Az árverési tételek a NAV végrehajtási szakterülete általi végrehajtási eljárásokból, a köztartozások miatt az adósoktól lefoglalt ingóságokból és ingatlanokból, a NAV vám- és pénzügyőri, valamint a bűnügyi szakterülete által elkobzott javakból, illetve a visszaadni rendelt, de át nem vett árukból, valamint 2019. január 1-jétől a törvényszéki ügyekben lefoglalt vagyonelemekből kerülnek ki - jelezte az adóhatóság.
Ha az árverezett vagyontárgyra nem érkezik érvényes ajánlat, vagyis sikertelenül zárul az első árverés, a végrehajtó ismételten árverést tűz ki, ezzel egy időben csökkenti az árverezett tétel kikiáltási árát. Ha a többszöri árverésen már az eredeti becsérték 35 százalékáig csökkentett kikiáltási áron sem kel el a vagyontárgy, akkor a NAV feloldja a végrehajtás alól, és visszaadja az eredeti tulajdonosnak. Azokban az eljárásokban, ahol nincs eredeti tulajdonosa az értékesíthetetlen vagyontárgyaknak, karitatív felajánlás jöhet szóba.
Az utóbbi években nő a végrehajtási ügyek száma, ennek oka, hogy a NAV által ellátandó feladatok köre bővült az általános közigazgatási rendtartás alapján folytatott végrehajtási eljárásokkal, valamint a korábban a törvényszéki végrehajtók hatáskörébe tartozó végrehajtási ügyekkel - közölte az adóhivatal.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Több mint tizennyolcezren...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Még nem igazi - kinyitott a mohácsi...
- Tükörképükre támadó madarakra...

