Kétszázezer állatot kénytelenek leölni Csongrád megyében
2020. április 01. szerda 13:39

Két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaságban is kimutatta a madárinfluenza vírusát kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), csaknem 200 ezer állat leölése folyamatban van - közölte a hivatal szerdán.
Az állatok tüneteket nem mutattak, a fertőzés a szigorított állategészségügyi óvintézkedésként kötelezően előírt mintavételezés alapján derült ki a közlemény szerint.
A Csengele közelében lévő telepen csaknem 142 ezer, míg az Üllésnél találhatóban 54 ezer állatot ölnek le.
A hatóság a további szükséges intézkedéseket is haladéktalanul megtette, többek között kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének mikéntjére a folyamatban lévő járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot - tették hozzá.
Kiemelték, hogy a madárinfluenza március 25-i kitörése óta csaknem 40 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun és Csongrád megyében.
Az állategészségügy szakemberek minden szükséges hatósági intézkedést megtesznek, a járvány terjedésének lassításához azonban elengedhetetlen az állattartók felelős magatartása is. Az állományokat csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet megóvni.
Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, zárt helyen kell őket etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni - írta a Nébih.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Hamarosan elkezdődik a csillagászati...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Kezdődik a Budapesti országút...

