Kétszáz fellépő lesz Velencén az EFOTT fesztiválon
2019. július 11. csütörtök 08:53

Tizenhárom zenei helyszínen több mint kétszáz fellépővel és harmincötféle sportprogrammal várja a fesztiválozókat az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója vasárnapig Velencén.
Velencén 13 zenei helyszínen több mint kétszáz fellépővel és harmincötféle sportprogrammal várja a fesztiválozókat az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) vasárnapig.
Maszlavér Gábor fesztiváligazgató a rendezvény szerdai velencei sajtótájékoztatóján elmondta: a 44. EFOTT-ot több mint 28 hektáron, az eddigi legnagyobb területen rendezik meg Velencén és Sukorón.
A fellépők közül kiemelte az albán származású brit énekesnőt, Rita Orát, az olasz Gianluca Vacchit és a német Scootert. Rajtuk kívül hallható lesz Velencén a német Brooklyn Bounce, a lemezlovasok csapatát pedig az izraeli Borgore és a német Tujamo is erősíti.
A magyar csapatok közül színpadra áll a harmincéves Tankcsapda, a tizenöt éves Road és az ugyanennyi ideje zenélő Halott Pénz, a Kowalsky meg a Vega, a Punnany Massif, a Brains, Majka, valamint a Follow the Flow is. Vasárnap pedig egész estés szuperprodukcióval készül Vasovski Norbert Kollányi Zsuzsival, Nágival, Király Viktorral, Szakács Gergővel, a Follow The Flow énekesével és Szivák Zsolttal a Cloud9+ együttesből.
Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke felsőoktatási ünnepnek nevezte a fesztivált, mely több tízezer embernek jelent találkozási pontot. Hangsúlyozta: a koncertek mellett a civil tér és a sportprogramok hozzáadott értéket képviselnek az EFOTT-on.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Szigorúbb szabályok szerint...

