Kedden utalják át az első otthonfelújítási támogatásokat
2021. február 09. kedd 12:41

Az első otthonfelújítási támogatásokat kedden utalja a Magyar Államkincstár (MÁK), az érintett 17 család az átlagosan egymillió forintos támogatást szerdán kapja meg - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden Budapesten az MTI-nek.
Novák Katalin hozzátette, a 17 családból, amelyek megkapják a támogatást 11 egygyermekes, négy kétgyermekes, a többiek pedig nagycsaládosok.
A tapasztalatok szerint a családok elsősorban belső munkálatokat végeztek otthonaikban, például bútorokat építenek be - közölte.
Novák Katalin kiemelte, az otthonfelújítási támogatás olyan pénzügyi segítség, amelyet azok a családok vehetnek igénybe ahol gyereket várnak vagy gyereket nevelnek, így ezzel a lehetőséggel házaspárok, élettársi kapcsolatban élők és az egyszülős családok is élhetnek.
Az otthonfelújítási támogatás, amelyet az otthonteremtési program részeként hirdettek meg január 1-jétől, vissza nem térítendő támogatás, amelyből a felújítási költségek felét lehet finanszírozni, maximum 3 millió forintot.
A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatáshoz a felújítási munkálatokról gyűjteni kell a számlákat, amelyeket a munkák befejezését követő 60 napon belül be kell nyújtani a MÁK-hoz. A beérkezett számlákat az államkincstár ellenőrzi, és miután jóváhagyta az egyes családok kérelmét, kiutalja a megfelelő összeget, azaz a felújításra fordított pénznek a felét, maximum 3 millió forintot.
Novák Katalin közölte: a támogatás iránt nagy az érdeklődés, már 213 család nyújtotta be támogatási kérelmét.
Az otthonfelújítási támogatás 2022. december 31-ig elérhető, minden gyereket váró vagy gyereket nevelő család egyszer veheti igénybe - mondta a miniszter.
A gazdaság újraindítási akciótervnek és azon belül az otthonteremtési programnak, valamint az otthonfelújítási támogatásnak is az a célja, hogy Magyarországon mindenki, aki gyermeket vállal, gyermeket nevel, saját otthonban tudja ezt megtenni, minél jobb körülmények között - fogalmazott Novák Katalin.
Mészáros József, a MÁK elnöke megerősítette, hogy sokan érdeklődnek a támogatásról: eddig több mint 17 ezer e-mailt és 21 ezer telefonhívást kaptak.
Az államkincstár elnöke azt kérte a lakosságtól, hogy a családok, amelyek pályáznak, lehetőség szerint az elektronikus csatornán, az ügyfélkapun keresztül adják be kérelmeiket, ugyanis így kisebb a hibázási lehetőség. Ugyanakkor elmondta, hogy a MÁK a kormányablakon és a postán érkezett kérelmeket is befogadja.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Több mint tizennyolcezren...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Még nem igazi - kinyitott a mohácsi...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Tükörképükre támadó madarakra...

