Kásler Miklós szerint lehetséges, hogy hagyományos módon kezdődjön meg az oktatás
2020. augusztus 25. kedd 16:30

Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.
Kásler Miklós keddi budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott ugyanakkor: a környező országok besorolása láthatóan változik, a járvány terjedése nehezen kiszámítható, ezért a köznevelésnek is fel kell készülnie a védekezésre és a megelőzésre.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Operatív Törzs és a Nemzeti Népegészségügyi Központ részletes, nyolcoldalas ajánlást, protokollt dolgozott ki, amit minden köznevelési intézmény vezetőjéhez eljuttatott - közölte a miniszter.
Kitért arra is, hogy megtörténtek az előkészületek a tanévkezdéshez: július 25-ig 1500-féle tankönyvet legyártott az Alföldi Nyomda, 500 diák segítségével összeállították a kiszállítandó kiadványokat.
Augusztus 3-ától 28-áig több mint négyezer iskolába több mint 13 millió 455 ezer tankönyv jut el, ami négyszázezerrel több, mint tavaly.
Ez az első olyan év, amikor minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket - emlékeztetett Kásler Miklós.
MTI - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...

