Június első hétvégéjén is sok esőre számíthatunk
2019. május 30. csütörtök 20:17

A június is sok esővel kezdődik a hétvégén. Emellett viszont melegszik a levegő, vasárnap néhol 27 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Pénteken közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, a Dunántúl északnyugati részei lehetnek naposabbak. Elsősorban a déli és keleti megyékben lehet elszórtan zápor, néhol zivatar. Másutt kisebb a csapadék valószínűsége. A szél megélénkül, Sopron környékén és a Zemplénben olykor meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 8-13, a legmagasabb 19-23 fok között valószínű.
Szombaton, június elsején az ország déli, délkeleti felén többnyire erősen vagy közepesen felhős lesz az ég, több helyen várható eső, zápor, egy-egy zivatar. Északabbra több napsütésre van kilátás, csak helyenként valószínű csapadék. A szél élénk, néhol erős lesz.
A leghidegebb órákban 10-16 fok lesz. Napközben 18-25 fokig melegszik a levegő.
Vasárnap napos időre lehet számítani, de több helyen alakul ki zápor, zivatar is.
A szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat. A minimumhőmérséklet 10-16, a maximumhőmérséklet 22-27 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Szigorúbb szabályok szerint...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...

