Július elsejétől csökkennek egyes közjegyzői díjak
2019. június 16. vasárnap 13:17

A július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet kedvezően érinti a nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat - mondta Szécsényi-Nagy Kristóf, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A szakértő az egyik legfontosabb változásként említette, hogy a lakásvásárlásoknál a jelzáloghitel-szerződéshez kapcsolódó kötelezettségvállaló nyilatkozat díja a közjegyzői szerződés szokásos munkadíjának 30 százaléka lesz az eddigi 50 százalék helyett.
A nyugdíjkorhatárt betöltöttek az öröklési, tartási és életjáradéki szerződések megkötésénél 25 százalék díjkedvezményt kapnak az eddigi közjegyzői munkadíjhoz képest. Felére csökkentik a díjat a szociális vagy egészségügyi okok miatt közjegyzői közreműködésre szorulóknál, például látássérültek vagy kórházban fekvő betegek esetében az egyoldalú jognyilatkozatoknál, meghatalmazásoknál vagy végintézkedéseknél.
A nagycsaládosok, akik közjegyzővel készíttetik az ingatlan-adásvételi szerződést, a szokásos munkadíjból 25 százalék kedvezményt kapnak.
Az első lakásukat vásárló 35 év alatti fiataloknak pedig, ha az illetéktörvényben támasztott egyéb feltételeknek is megfelelnek, a szerződés elkészítéséért járó munkadíj felét kell kifizetniük - ismertette a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Szigorúbb szabályok szerint...

