Jelentősen emelkedik a csecsemőgondozási díj összege
2020. június 23. kedd 10:16

A korábbi 70 százalékról a bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik jövő év július 1-jétől a csecsemőgondozási díj (csed) összege - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Ez azt jelenti, hogy a gyermek megszületését követő hat hónapban jobb anyagi körülmények közé kerül a család, mint azt megelőzően. Ugyanis a csed után csak személyi jövedelemadót kell megfizetni, nyugdíjjárulékot és társadalombiztosítási járulékot nem - közölte Novák Katalin.
Minderre a jövő évi költségvetésben - egy módosítás nyomán - 14,25 milliárd forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint 80 ezer családot segít majd az intézkedés - tette hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a 2010 óta zajló családbarát kormányzás célja a gyermekvállalás előtti akadályok elhárítása, az, hogy semmilyen hátránnyal ne járjon a családok számára a gyermekvállalás, sőt jobb anyagi körülmények közé kerüljenek, mintha nem vállaltak volna gyermeket.
Ezt szolgálja a csed összegének megemelése is - hangsúlyozta Novák Katalin.
Példaként említette: amennyiben egy nőnek a gyermekvállalás előtt 350 ezer forintos havi fizetése volt, az 232 750 forintot jelentett nettóban.
Viszont a csed folyósítása esetén a nettó jövedelme 297 500 forint lesz, ami közel 30 százalékos emelkedést jelent - közölte.
Hozzátette, hogy a csed korábbi összegéhez képest - a példánál maradva - 90 ezer forinttal kaphat többet jövő év júliusától egy kismama havonta, ami 43 százalékos bővülést jelent.
Mindez a kormány számításai szerint évente 28,5 milliárd forintos költségvetési forrást igényel - mondta Novák Katalin.
Kérdésre válaszolva közölte: a csedet azok a nők vehetik igénybe, akik a szülést megelőző két évben legalább 365 napon keresztül biztosítottak voltak. Az ellátás jár az örökbefogadó szülőknek is a gyermek hat hónapos koráig.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Udvar: Profi eszközökkel és...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Elmarad a baloldali blokk Pestre...
- Átmenetileg változott a M6-osra való...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Dráma a mohácsi kompon: vízbe vetette...
- Dráma Mohácson: előbb a feleségével,...

