Indul a pályázat, idén is keresik a nemzet háziorvosát
2019. május 03. péntek 15:29

Idén is lehet ajánlásokat küldeni "A nemzet háziorvosa" pályázatra; a betegek, illetve az önkormányzatok által küldött ajánlásokat szeptember 14-ig várják a szervezők.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által kilencedik alkalommal kiírt pályázatról Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, a zsűri elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, a pályázat célja erősíteni a háziorvosok, nővérek megbecsülését, presztízsét.
Hozzátette: a pályázatra a magyarországiak mellett a határon túli praxisokra is lehet ajánlásokat beküldeni.
Lőrinczi Zoltán, az Emmi Kárpát-medence magyar oktatásának fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy az emberek egészségét olyan emberek védik, akik sokszor méltatlan körülmények között kell, hogy dolgozzanak és bírálatoknak vannak kitéve.
A pályázat célja azon háziorvosok és praxisok bemutatása, ahol értéket teremtve, becsülettel végzik munkájukat az orvosok, hogy "megmutathassuk, egy adott közösség értékeli orvosa munkáját, eredményeit".
Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke, a zsűri egyik tagja úgy fogalmazott, a pályázat főhajtás azok előtt, akik a szaktudásukon túl emberséggel, lelkiismeretesen állnak a betegek mellett.
Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója azt mondta, professzionális szakellátást professzionális háziorvoslás nélkül nem lehet végezni, ezért mindent el kell követni, hogy a háziorvosok a pályán maradjanak, a fiatalok pedig iránymutatást kapjanak ezen szakirányhoz.
Hozzátette: a nemzeti egészségügyi programok kapcsán a jövőben még szorosabb lesz a háziorvosok és a szakellátók együttműködése.
B. Király Györgyi, a program vezetője elmondta, a pályázat eddig az Év praxisa néven futott, idéntől azonban egységesen A nemzet háziorvosa elnevezéssel indítják a programot. Minden évben tíz hazai és tíz határon túli praxist díjaznak.
Az ajánlásokat a program honlapján, a http://www.evpraxisa.hu oldalon lehet megtenni.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Orbán Viktor az ünnepen: velünk még a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Egyszer már majdnem megépült a vasút...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...

