Ilyen az, ha szembe jön egy bazi nagy kamion - Videó!
2021. január 13. szerda 09:54

A közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott 44 éves kamionsofőr tagadta a bűncselekmény elkövetését.
Életveszélyes szituációt teremtett egy kamionos, amikor korábbi közlekedési konfliktust követően ráhúzta a kormányt egy akkor már szemben közlekedő autóra január 8-án délben, Budapest XVIII. kerületében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja az esetet - olvasható a rendőrség honlapján.
A rendelkezésre álló adatok szerint a két járművezető nem sokkal korábban egy előzési helyzet során került konfliktusba, akkor a nyerges vontató hátulról neki is koccant a kisebb kocsinak. A kamionos elhajtott, a személyautó vezetője a mellékutcákon megpróbált elé kerülni, hogy felvételt készítsen a rendszámáról.
Pestszentlőrincen a Közdűlő úton már egymással szemben haladva találkoztak. A videón jól látszik, hogy a másik sofőr ekkor szándékosan a személyautó felé kormányozza a tehergépkocsit, életveszélyes helyzetet teremtve.
A személyautót vezető férfi hívta a rendőrséget, akik egy közeli telephelyen megtalálták, majd előállították a kamionost.
A közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatott 44 éves sofőr tagadta a bűncselekmény elkövetését.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Több mint tizennyolcezren...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Változott Mohácson a temetések...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...

