Idén ezer kilométernyi út felújítása indulhat el
2021. február 17. szerda 11:52

Az elmúlt tíz évben mintegy hatezer kilométernyi országos közút újult meg, idén pedig ezer kilométernyi felújítása indulhat el, döntő többségében hazai, költségvetési forrásokból - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-t.
Az elmúlt időszak rendkívül csapadékos, változékony és szélsőséges időjárása, a fagyási és olvadási ciklusok gyakori váltakozása miatt az országos közutakon is sok burkolathiba alakult ki. Ugyanezek a körülmények hátráltatták a javításokat, hiszen az elmúlt hetekben sok helyütt a hóeltakarításra és síkosságmentesítésre koncentrált a cég - írták.
Fontosnak tartották megjegyezni, hogy a téli hónapokban is tartósan száraz és nulla fok feletti időjárás szükséges bizonyos munkákhoz.
A beavatkozások első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a fő-, végül a mellék- és bekötőutakon zajlanak, előzetes ütemtervek alapján - áll a közleményben.
A tartósabb "meleg aszfaltos" javítások és a teljes körű felújítási munkák a téli szezon után, várhatóan márciusban indulnak el.
Közölték azt is, hogy idén a tervek szerint több mint 143 ezer tonna aszfalt felhasználásával végeznek lokális javításokat a Magyar Közút mérnökségei a 32 ezer kilométeres országos hálózat érintett részein.
A lokális és teljes körű felújítási munkák mellett a Magyar Falu Program keretein belül nagy felületű javításokat is végez majd - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Több mint tizennyolcezren...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Még nem igazi - kinyitott a mohácsi...
- Tükörképükre támadó madarakra...

