Húsvét előtt: virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét
2026. március 27. péntek 13:55

Vasárnap kezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.
A virágvasárnap elnevezés a latin "Dominica palmarum", vagyis a pálmaágak vasárnapja kifejezésből származik, amely a szentmise előtti körmenetre utal. A katolikus egyházban a hagyományos virágvasárnapi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékeztető körmenettel kezdődik.
A templom előtt összegyűlő hívek pálmaágakkal vagy barkaágakkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, arra emlékezve, ahogy egykor a Jeruzsálembe érkező Jézust ünnepelte a tömeg.
A virágvasárnapi szertartáson már elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Minden korábbinál több magyar...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Csaknem végzett két testvér egy...

