Hihetetlen, mit művelt az osztrák köztévé egyik vezetője

2022. június 03. péntek 10:39

Hihetetlen, mit művelt az osztrák köztévé egyik vezetője

Ha valaki egy másik ember halálát kívánja, az vállalhatatlan, és nem lehet azzal elintézni, hogy bocsánat, nem úgy gondoltam - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken a Facebookon. 

 

 

Menczer Tamás arra reagált, hogy Karl Pachner, az Osztrák Közszolgálati Televízió (ORF) egyik vezetője egy a Facebookon közzétett - időközben eltüntetett - bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor szívinfarktusa "tisztességes dolog" lenne.

Az államtitkár azt írta: súlyosbítja a helyzetet, ha egy befolyásos újságíró, az osztrák közmédia igazgatója kívánja egy megválasztott vezető, a magyar miniszterelnök halálát.

"Ez az önmagában is szörnyű megnyilvánulás az egész ország arculcsapása, hiszen a miniszterelnököt a magyar emberek választották meg" - emelte ki Menczer Tamás.
Hozzátette: nyilvánvalóan Ausztriában is vannak hatóságok, amelyek a médiát felügyelik, és biztos ők is elfogadhatatlannak tartják, ami történt. Cselekedjenek! - szólított fel.


 

MTI