Hétfőn is rengetegen szegték meg a maszkviselési szabályokat
2021. március 30. kedd 16:37

A rendőrök 655 emberrel szemben intézkedtek hétfőn a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert elmondta, ezzel 41 824-re nőtt a maszkviselési szabályok megsértése miatt indított intézkedések száma a védelmi intézkedésről szóló kormányrendelet hatályba lépése óta.
Ismertetése szerint hétfőn közterületen 632 emberrel szemben léptek fel, mert nem viseltek maszkot, közülük 121-et figyelmeztettek, 287-et megbírságoltak, 224-et feljelentettek.
Tömegközlekedési eszközökön és azok várakozó helyein 18, míg kereskedelmi üzletekben 5 emberrel szemben intézkedtek.
Kiss Róbert szólt arról is, hogy eljárás indult egy Budapesten, a VI. kerületi Király utca egyik lakásában zajlott 35 fős magánrendezvény szervezője és résztvevői ellen.
Egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen nagy lélekszámú házibulik veszélyeztetik a résztvevők és mások életét, egészségét.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Még nem igazi - kinyitott a mohácsi...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Taxisokat, kocsmákat, húsboltokat...
- Himesházán, Kölkeden is felbukkannak...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Felszállásra felkészülni: jövő héttől...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...

