Havi 40 ezer forint lesz a kétgyermekesek adókedvezménye
2018. december 28. péntek 11:20

Januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva.
Novák Katalin hozzátette: az adókedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától.
Az államtitkár felidézte: a második Orbán-kormány első intézkedései sorában 2011-ben vezették be a családi típusú adózást. Ez arról szól, hogy a dolgozó szülők minél több megtakarítást tudjanak családjukra fordítani, minél több pénzt vihessenek haza. Erről szól a családi adókedvezmény - fejtette ki.
A kormány 2016 óta négy lépésben minden évben megemelte a kétgyermekesek adókedvezményét. Ez a jövő évben eléri a 2015-ös, 20 ezer forintos összeg kétszeresét.
Novák Katalin elmondta: csak a családi adókedvezménynek köszönhetően - a jövő évi költségvetést is számítva - már 2250 milliárd forintot takaríthatnak meg a magyar családok.
A folytatás nagyban függ a napokban lezárult, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményétől - fogalmazott az államtitkár, kiemelve: több mint 1,3 millióan töltötték ki a konzultációs ívet.
E visszajelzések alapján születnek meg - akár már a jövő év első negyedében - a családok támogatásáról szóló további döntések - fűzte hozzá.
Novák Katalin kiemelte: folytatódik a családbarát kormányzás Magyarországon.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Baranyát is elérte a migránsáradat –...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Látod, így sikerült: elorozta a két...

