Háromgyermekes családanyát erőszakolt meg egy 17 éves fiú
2021. január 08. péntek 11:16

Szexuális erőszak miatt három év öt hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Püspökladányi Járásbíróság egy fiatalkorú férfit, aki egy gyerekeivel sétáló nőre támadt rá az utcán 2020 májusában egy Hajdú-Bihar megyei településen - közölte a Debreceni Törvényszék. Az ítélet nem jogerős.
A közlemény szerint a bűncselekmény elkövetésekor még csak 17 éves férfi ittasan, hátulról támadta meg a három kiskorú gyermekével sétáló 33 éves ismerősét, kitépte kezéből a kerékpárt, amelyen gyerekülésben a nő öt éves fia ült, és felborította azt, majd a sértettet az út melletti füves részen a földre lökte, levetkőztette és megerőszakolta.
A nő próbált ellenállni és segítségért kiabált, a két legkisebb gyermek közeli otthonuk irányába menekült segítséget kérni, a tizenegy éves lány pedig sokkos állapotban felhívta a segélyhívót.
A férfi ezt észlelve elmenekült kerékpárjával, a helyszínre érkező rendőrök viszont pár óra múlva elfogták. A férfi azóta javítóintézetben van letartóztatásban.
A bíróság - fiatalkorúak bírája által vezetett - tanácsa csütörtökön távmeghallgatás után fenyegetéssel és erőszakkal elkövetett szexuális erőszak miatt három év öt hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit.
A tanács szerint a súlyos büntetést a bűncselekmény elkövetésének kirívóan durva, gátlástalan, útonállásszerű elkövetési módja indokolja, „hiszen a vádlott ösztönszerű vágyainak kiélése során teljes mértékben közömbös volt aziránt, hogy mindeközben egy általa is ismert családanyát, gyakorlatilag három kiskorú gyermeke szeme láttára erőszakol meg a nyílt utcán."
A bíróság a férfi megbánását sem tekintette őszintének és meggyőzőnek, miután a róla készült javítóintézeti vélemény és jellemzés szerint még most is igyekszik cselekményét elbagatellizálni.
A bíróság ítélete nem jogerős, mert a férfi és védője részben téves jogi minősítés, részben enyhítés iránt fellebbezést jelentett be. A férfi a másodfokú eljárásig továbbra is letartóztatásban marad - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Több mint tizennyolcezren...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Változott Mohácson a temetések...

