Harmincöt eljárás indult a határzár tiltott átlépése miatt
2015. szeptember 16. szerda 10:07

Harmincöt esetben indult büntetőeljárás a határzár tiltott átlépésének bűntette miatt kedden a magyar-szerb határ térségében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szerdán Szegeden.
Csiszér-Kovács Viktória az ORFK sajtótájékoztatóján elmondta, a rendőrség vizsgálja, hogy a határ illegális átlépése során történt-e más bűncselekmény is, megrongálták-e a határzárat.
Kedden a magyar-szerb határszakaszon 316 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, és az elfogottak negyede-ötöde gyermek. A migránsok jelentős részénél nem merült föl bűncselekmény gyanúja, így esetükben idegenrendészeti eljárás indult.
A szóvivő elmondta azt is, hogy a röszkei autópálya- és közúti határátkelőhely, valamint az ásotthalmi átkelő nem működik, Tompán viszont zavartalan a határforgalom.
Seres József, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) dél-alföldi regionális igazgatója elmondta, idén 171 920 menedékkérelmet vett át a hivatal, a befogadóállomásokon 698 ember tartózkodik.
Közölte: keddtől működő tranzitzónákban az elmúlt napon Röszkén 93, Tompán egy menedékkérelmet nyújtottak be. Az érkezők közül 74-en igényeltek különleges bánásmódot: 13 kisgyermekes család és két idős ember.
Kedden 48 döntés született, ebből 19 esetben elfogadhatatlan volt a kérelem, egy eljárást megszüntettek, heten pedig felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a határozat ellen - mondta az igazgató.
Szerdán délelőtt összesen negyvenen tartózkodtak a tranzitzónákban - tudatta a szakember.
Képünk illusztráció, rendőrök őrzik a megrongált műszaki határzáron átjutott illegális bevándorlókat a röszkei átkelő közelében szeptember 15-én.
MTI - Fotó: Máthé Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohács 500: nagyszabású fejlesztések...
- Befejeződött a rendkívüli...
- A front után ismét emelkedni kezd a...
- Tavasszal elkezdődhet a 800 millió...
- Szó bennszakad, hang fennakad:...
- Sokac ősz a Deák téren: népművészeti...
- Élve akarták eltemetni, kiásatták...
- Pécsi és mohácsi plébániákon is...
- Ötven éve a pályán: jubileumi...
- Párás, ködös éj után borús napunk...

