Hangsúlyosabb szerepet kapnak a vármegyék a fejlesztéspolitikában

2023. január 31. kedd 16:09

Hangsúlyosabb szerepet kapnak a vármegyék a fejlesztéspolitikában

Az eddiginél sokkal decentralizáltabb fejlesztéspolitika megvalósítása a cél az európai uniós források tervezésére és felhasználására a 2027-ig tartó időszakban - közölte a területfejlesztési miniszter kedden Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón. 

 

 

Navracsics Tibor beszélt arról, hogy a területi operatív fejlesztési program új változata, a TOP Plusz mintegy 2000 milliárd forint értékű támogatást biztosít, az összeg felére már az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások alatt kiírták a pályázatokat a nemzeti költségvetés terhére.

Tavaly év végéig 756 milliárd forint felhasználására született támogató döntés, idén január végére 492 milliárd forintról a támogatói szerződéseket is megkötötték; 445 milliárd forintot előlegként fizettek ki - ismertette a minsizter.

A politikus felidézte, hogy a magyar kormány decemberben állapodott meg az Európai Bizottsággal a helyreállítási és újjáépítési alap mintegy 2500 milliárd forint értékű keretéről.

Ennek nagyjából a felét nagy energetikai projektekre költik a bizottság elvárásai alapján, amelynek révén "az orosz gázzal kapcsolatos függőségünket egy kicsit oldani tudjuk" és a megújuló energiák is nagyobb teret kapnak a magyar energiaellátásban. Ugyanez a forrás szolgál a lakossági energetikai korszerűsítések finanszírozására is - tette hozzá a miniszter.

Jelezte, hogy a 2500 milliárd forintos keret negyedét a digitális átállást, a digitális infrastruktúra fejlesztését segítő projektekre fordítják.


Navracsics Tibor emlékeztetett arra is, hogy mintegy 14 ezer milliárd forintot jelent a kohéziós alapból Magyarország által lehívható európai uniós forrás 2027 végéig. Ebből hozzávetőlegesen 4000 milliárd jut az agrár- és vidékfejlesztési projektekre, illetve mintegy 10 ezer milliárd a korábban is meglévő TOP programok új változataira, amelyek között "újdonság a digitális megújulás operatív program" mintegy 800 milliárd forintos kerettel.


A jövő fejlesztéspolitikájában kiemelt jelentősége lesz a vármegyéknek - hangsúlyozta a miniszter. Az a cél, hogy lehetőség szerint már a tervezést is decentralizálják, vagyis ne Budapestről, az országos intézmények határozzák meg a fejlesztési irányokat, hanem bevonják a területi szereplőket is - fűzte hozzá.

Kifejtette, hogy a TOP Plusz programokban még meg nem pályáztatott mintegy 1000 milliárd forint összegre várhatóan tavasszal írják ki a pályázatokat. Ehhez arra van szükség, hogy a területi integrált programokat áttervezzék a vármegyék, így az új felhívások révén 211 milliárd forintot biztosítanak a megyei fejlesztésekre, 473 milliárdot pedig a megyei jogú és a kiemelt városokra.

A vármegyékre jutó pályázatok három téma köré csoportosulnak: az aktív turizmus fejlesztésére 63 milliárd, a köznevelési infrastruktúra fejlesztésére 82 milliárd, helyi humán fejlesztésekre pedig 66 milliárd forint összegű pályázati keretre lehet számítani - sorolta Navracsics Tibor.

MTI