Halottnak hazudta magát egy férfi, hogy megússza a börtönt
2023. december 07. csütörtök 11:31

Közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt szerdán Érden elfogtak egy férfit, aki hamis okiratok benyújtásával igyekezett állítólagos halálát igazolni, és így próbálta megúszni börtönbüntetését - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.
Azt írták, a férfit a bíróság korábban első fokon több év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, és mivel a tárgyaláson nem jelent meg, európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfi elrejtőzött a hatóság elől, és állítólagos ausztriai haláláról kiállított hamis osztrák anyakönyvi kivonatot nyújtott be a magyar hatósághoz.
Mindezt azért, hogy a közhiteles anyakönyvi nyilvántartásban létrejöjjön a valótlan bejegyzés, ami alapján a bíróság az ellene kiadott elfogatóparancsot visszavonja, és így végleg megszabaduljon attól - tájékoztatott a rendőrség.
Ismertették azt is, hogy a bíróság a benyújtott iratok alapján hamis tanúzás elkövetésének gyanúja miatt kezdeményezte, az ügyészség pedig elrendelte a férfi ellen a büntetőeljárást.
Hozzátették, a nyomozók kétséget kizáróan megállapították, hogy a férfi valójában nem halt meg, sőt nem is bujkál: némi elővigyázatosságtól eltekintve úgy él és dolgozik, mint bárki más.
A Szabolcs vármegyei nyomozók a Pest vármegyei kollégáik közreműködésével a 47 éves férfit kihallgatták és őrizetbe vették.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...