Haladék jöhet az illegális kutak engedélyeztetésére
2018. október 10. szerda 14:30

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezte az illegálisan kialakított kutak bírságmentes engedélyeztetési időszakának meghosszabbítását 2020 végéig, a kapcsolódó törvénymódosításról a napokban tárgyal a kormány - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
A testület még 2016-ban kezdeményezte azt a törvénymódosítást, miszerint az illegálisan kialakított kút fennmaradását 2018. december 31-ig bírságmentesen lehessen engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál.
A moratóriumot megelőzően azt a vízhasználót, aki engedély nélkül hozott létre kutat, a vízügyi hatóság kötelezhette a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve a kutak átalakítására, és indokolt esetben megszüntetésére. Ezen kívül akár egymillió forintig terjedő bírságot is kiszabhattak.
Emellett a 2016-ban indítványozott törvénymódosítás lehetővé tette, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak. A visszajelzések alapján számos gazdálkodó élt a lehetőséggel.
Az agrárkamara közleménye szerint a türelmi idő meghosszabbítását összhangban a Víz Keretirányelv stratégia tervének 2021-ig elkészítendő felülvizsgálatával, valamint a Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazatfejlesztési felhívásának 2020. augusztus 3-i utolsó benyújtási lehetőségével kezdeményezték az uniós források biztonságos lehívása érdekében
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Másfél méter alá esik a Duna...

