Hajléktalan emberek fotóiból nyílt kiállítás a Fugában
2017. szeptember 04. hétfő 15:39

Megnyílt és egy hónapon át lesz látható a hajléktalan emberek fotóit bemutató MyBudapest Photo Project "Az utca más képen. Az utcán másképpen" című kiállítás a FUGÁ-ban.
A Budapest Bike Maffia és a Café Art Budapest második alkalommal megrendezett projektjének célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a hajléktalanság problémájára és pozitív irányba változtassa meg a hajléktalan emberekről kialakult képet - közölték a szervezők az MTI-vel.
A projekt keretén belül 100 darab egyszer használatos fényképezőgépet osztottak ki hajléktalan emberek között, akik ennek köszönhetően saját szemszögükből tudták bemutatni Budapestet és saját életüket, problémáikat, gondolkodás- és látásmódjukat.
Az idei programban a kiosztott 100 eldobható fényképezőgépből összesen 94-et jutattak vissza az alkalmi művészek a szervezőkhöz, akik több mint 2000 fényképet hívtak elő. A kiállítás anyagát egy szakmai zsűri ezekből a fotókból állította össze.
Az akció keretében egy 2018-as naptár is készül, arról azonban, hogy mely képek kerülnek bele, a közönség is szavazhat a kiállítás helyszínén és online is.
A tárlat szeptember 28-ig látogatható a FUGÁ-ban, majd Londonban, New Yorkban, New Orleansban és Magyarországon egy időben, október 10-én, a hajléktalanság világnapján jelenik meg a MyBudapest Photo Project napárja, amelynek megvásárlásával a kezdeményezésben résztvevő hajléktalan embereket támogatják.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerdán már csak elszórtan lehet eső,...
- Újabb drogkereskedőket fogtak a...
- Visszaeső drogdílert ítéltek el Pécsett
- Pécsről Mohácson át az Alföldre:...
- Éttermi bevetésre indulnak szerdán a...
- Beszorult varjú miatt kellett...
- Tragédia: nem sikerült megmenteni a...
- Még szólhatunk, hol fotózgassanak a...
- Karitászcscsoportok vezetőinek...
- Két jármű is lángolt hétfőn az utcán...