"Gyurcsányék gyengítenék a nemzetállamokat"
2015. november 22. vasárnap 18:18

Gyurcsány Ferenc és az európai baloldal célja a nemzetállamok meggyengítése és az uniós kötelező betelepítési program végrehajtása - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Közölte: a baloldal továbbra is bevándorláspárti, ez például a Demokratikus Koalíció (DK) politikusainak kijelentéseiből is kiderül.
Emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke, európai parlamenti képviselő nemrégiben azt mondta, a magyar emberek több mint 70 százaléka egyetért az uniós betelepítési kvótával.
Hollik István szerint ez egyszerűen nem igaz, mivel - mint mondta - minden hazai közvélemény-kutatás arról tanúskodik, hogy az emberek többsége ellenzi, és csak 20-25 százaléka ért egyet a kvótával.
Jelezte, hogy a témában a Fidesz által indított aláírásgyűjtésre egy hét alatt több mint 750 ezren válaszoltak, így a társadalom véleményéről pontos kép áll majd rendelkezésre, ha az akció befejeződik.
Az unió és a baloldal bevándorláspárti politikája miatt a migránsok száma nem fog csökkenni, hanem egyre többen lesznek, és cselekvés nélkül a folyamat még évekig elhúzódhat - hangsúlyozta a KDNP-s képviselő.
"Sajnos elképzelhető, hogy a Juncker-kvóta alapján Magyarországra egy szegednyi bevándorló betelepítése történhet meg öt év alatt" - tette hozzá, kiemelve: a Fidesz és KDNP éppen ezért elutasítja a kvótát és arra kéri a magyar embereket, hogy a kormánypártokkal együtt, közösen védjék meg az országot.
A bevándorlási hullám kezelésére Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szeptemberben javasolta a kötelező befogadási kvótát.
Képünkön Hollik István látható.
MTI - Fotó: Bruzák Noémi
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohács 500: nagyszabású fejlesztések...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Nem csak a busóké a világ: egyre...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Továbbra is a Délibe érkeznek, s...
- Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, a...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...

