Gyerekek álltak szolgálatba a balatonfenyvesi kisvasúton
2024. július 06. szombat 14:30

Gyermekvasutasok álltak szolgálatba a balatonfenyvesi kisvasúton a vakáció ideje alatt hétvégenként - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága szombaton az MTI-vel.
Azt írták, hogy az idei már a negyedik nyár, hogy a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton szolgáló vasutasok érkeznek vendégszolgálatra a balatoni kisvasútra, a csisztai és a somogyszentpáli vonalon közlekedő vonatokon jegyértékesítési feladatokat látnak el helyi felnőtt kollégáikkal közösen, illetve a balatonfenyvesi végállomáson a vonatok indítanak.
A kiválasztott gyermekvasutasok a balatonfenyvesi hétvége két napját szolgálattal, az utána következő hétfőt pedig strandolással töltik, így minden nyári szombaton és vasárnap 10-10 kisvasutas fogadja az utasokat a nagybereki tájakot bejáró vonalakon.
A balatonfenyvesi kisvasúton országbérlettel, Somogy vármegyebérlettel, ezek napijegyváltozataival, valamint Balaton24 napijeggyel is lehet utazni - áll a közleményben.
MTI - Fotó: MÁV
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Rockmusical készült a mohácsi...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...

