Füves cigiért vehettek szavazatokat egy faluban
2019. október 19. szombat 17:30

Feljelentést kezdeményez a Zala Megyei Területi Választási Bizottság (ZMTVB), mert tanúvallomások szerint Szentpéterúron „füves cigarettát" kínáltak, illetve adhattak szavazatokért cserébe múlt vasárnap.
A Zala Megyei Önkormányzat honlapjára feltöltött határozatok között szerepel, hogy többen azért nyújtottak be fellebbezést a polgármester-választás eredményét megállapító határozat ellen, mert valaki „füves cigaretta ígéretével kísért olyan fiatalokat a szavazóhelyiséghez, akik talán el sem mentek volna szavazni".
Az egyik vallomás aláírója szerint ő azért kapott kábítószer hatású anyagot, hogy az egyik polgármesterjelöltre szavazzon.
A tanúvallomásokból a területi választási bizottság azt állapította meg, hogy felmerült a választói akarat befolyásolására irányuló kísérlet, de érdemben nem foglalkozott az üggyel, mert a beadványban nem jelölték meg a vélt törvénysértést.
A ZMTVB ugyanakkor a fellebbezésekben, illetve a tanúvallomásokban szereplő, büntetőjogi felelősséget felvető állítások miatt az iratanyagot átadta a megyei rendőr-főkapitányságnak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- A Széchenyi diákja, Madarász Csaba...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Anyakönyvi hírek: Isten hozott...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Első tiszti kinevezést kapott a...

