Fidesz: Gyurcsányék több száz iskolát zártak be

2017. november 21. kedd 16:30

A Fidesz-frakció felháborítónak tartja, hogy azok "prédikálnak" az oktatásról, akik kormányzásuk alatt több száz iskolát zártak be és több ezer pedagógust tettek utcára. 

A kormánypárti képviselőcsoport ezt a DK, az MSZP és az Együtt oktatással kapcsolatos nyilatkozataira reagálva közölte kedden az MTI-vel.

Mint írták, Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásuk alatt százmilliárdokat vontak el az oktatásból, és a pedagógusoktól is elvettek egyhavi bért.

A Fidesz 2010 óta pótolja az oktatástól elvett pénzeket, 2013-ban pedig elindította azokat az oktatási reformokat, amelyek megalapozzák a stabilabb működést és a jobb teljesítményt - emelték ki.

Ma országszerte megújulnak és épülnek az iskolák, közel 150 településen valósul meg tanterem, tornaterem vagy tanuszoda építése, további 527 iskolában indulnak felújítások, nyelvi és informatikai fejlesztések - sorolták a közleményben, amelyben azt is jelezték: a pedagógusok bére 2013 óta átlagosan 50 százalékkal nőtt.

A kormánypárt értékelése szerint egyre több fiatal látja kiszámíthatónak, vonzónak a pedagógusi pályát, ugyanis 30 százalékkal nőtt a pedagógusképzésre jelentkező fiatalok száma.

A 2018-as költségvetés 572 milliárd forinttal többet biztosít oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetés - mutattak rá.

MTI