Felmentették a migránsokat megrúgó operatőrt
2018. október 30. kedd 16:18

Bűncselekmény hiányában felmentette kedden a Kúria a garázdaság vétsége miatt ellene emelt vád alól azt az operatőrt, aki 2015. szeptember 8-án Röszke külterületén lábon rúgott két migránst - közölte a Kúria sajtótitkársága az MTI-vel.
Azt írták, hogy a vádlott cselekménye nem valósított meg garázdaságot.
Felidézték, hogy az operatőr az illegális bevándorlásról tudósított a szerb-magyar határszakasz közelében, és a rendőri intézkedés elől elfutó több száz migráns rohama közben két embert lábon rúgott, egyet pedig megkísérelt megrúgni.
A Kúria megállapította, hogy az első- és másodfokon eljáró bíróságok megsértették a büntető anyagi jog szabályait, amikor a terhelt bűnfelelősségét megállapították, és vele szemben intézkedést (próbára bocsátást) alkalmaztak.
A megvádolt operatőr cselekménye - kihívó közösségellenesség hiányában - nem valósította meg a garázdaság vétségét, ám olyan jogtalan, erkölcsileg is helyteleníthető és törvény által szankcionált magatartás volt, amely a rendzavarás szabálysértési tényállását merítette ki.
A szabálysértés azonban már elévült, ezért az eljárást meg kellett szüntetni - emelte ki a Kúria.
A bíróság a védő okfejtésével szemben a jogos védelem - mint büntethetőségi akadály - megállapíthatóságára nem látott okot, és döntését arra alapozta, hogy nem a terhelt magatartása sértette helyben a közösség nyugalmát, hanem a több száz bevándorló rendőri intézkedéssel szembeszegülő, káoszt előidéző rohama.
"Amikor a terhelt ebbe a mások által megzavart közállapotba beavatkozott, nem vált előidézőjévé a zűrzavarnak, helytelen reakciójával az események sorából nem tűnt ki, nem volt kihívó" - fogalmaztak.
Azt írták, az ítélkezési gyakorlat következetes abban, hogy kihívó közösségellenesség hiányában az erőszakos és megbotránkozásra vagy riadalomkeltésre alkalmas magatartás sem valósítja meg a garázdaság bűncselekményi alakzatát. Ez történt a vizsgált esetben is.
Közölték, hogy az eseményről utólag a médiában megjelent tudósítások, interpretációk és kommentárok folytán bekövetkező megbotránkozás vagy elítélő véleménynyilvánítás nem része a vád tárgyává tett cselekmény elkövetésének, így büntetőjogi értékelésének sem.
"Az utólagos hírverés által előidézhető hangulati hatások az ítélkezésen kívüli, bíróság által nem értékelhető következmények" - olvasható a közleményben.
A Szegedi Törvényszék tavaly októberben jogerősen garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, és három évre próbára bocsátotta az operatőrnőt, aki szerkesztő munkatársával az N1TV megbízásából a migrációs válságról készített anyagot.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...

