Felbujtók vannak az illegális határátlépést megkísérlők mögött
2020. január 29. szerda 11:41

Felbujtók vannak az illegális határátlépést megkísérlő csoportok mögött, ami a keddi röszkei támadásnál is megmutatkozott - mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette: az ötletadók politikai szándékból cselekedhetnek, de szervezett bűnözői csoportok is lehetnek a háttérben.
Horváth József elmondta: az elmúlt hetekben illegális bevándorlók 3-4 fős csoportjai már próbálkoztak azzal, hogy egy időben, több helyen törjenek át egy viszonylag nagyobb határszakaszon, ezzel "tesztelve", hogy a magyar határőrizet hogyan reagál egy folyamatos nyomásra. A keddi áttörési kísérlettel pedig azt nézték meg - folytatta -, hogy a hatóságok mit lépnek, ha egy olyan nyílt határátkelőhelynél próbálkoznak, ahol feltételezésük szerint nincs fegyveres őrség.
Az illegális határátlépéssel kísérletezők megszervezték magukat, összeegyeztették az időt és a helyszínt, amely nem mellesleg egy logisztikailag könnyen megközelíthető hely - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy választásuk tudatos és szándékos volt.
Valószínűleg úgy gondolták, hogy kevésbé őrzik a határátkelőt, ha nincs nyitva, vagyis nyilvánvalóan felderítették a helyszínt, nézték az éjszakai biztonsági helyzetet, a szolgálatot teljesítő emberek számát, és mindezt mérlegelve támadtak hajnalban - értékelt Horváth József.
Képünkön: rendőr és katona járőrözik a röszkei közúti határátkelőhely szomszédságában épült kerítésnél 2020. január 29-én.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- A rámpa meghosszabbítása miatt...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Cselinácz Marko: Másoknak örömet...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Horváth Zoltán: a busójárás...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...

