Erdő Péter: a cél, hogy egyre több templom legyen nyitva

2018. május 21. hétfő 16:30

Erdő Péter: a cél, hogy egyre több templom legyen nyitva

Az a célunk, hogy egyre több templom legyen nyitva napközben, lehetővé téve az imádkozást, szentségimádást - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén.  

A bíboros az MTI-nek elmondta: az idegenforgalmi központokban lévő templomok többsége most is egész nap nyitva van, de szeretné, ha a főegyházmegyében nemcsak a turisztikai látványosságnak számító templomokban biztosítanák a lehetőséget az imádkozásra a szentmiséken túl is.

Erdő Péter megjegyezte: ennek biztonságos megvalósítása nagy feladat, amelyhez különböző külső feltételeknek kell teljesülniük. Van, ahol elég egy vasrács, máshol kamerákat kell felszerelni, míg például a műemléktemplomokban egész napos őrzésre van szükség, ami megterheli a plébániák költségvetését.

A bíboros a karizmák ünnepén tartott katekézisében a 2020-as Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve nemzetközi szentségimádást hirdetett július 2-ára. A rendezvény célja, hogy világszerte 2020 helyszínen imádkozzanak az oltáriszentség előtt.

Beszélt arról is, hogy az eucharisztiában Jézus van jelen, a "szent jelenlét" azonban nem marad meg a templom falai között, forrás, amely átlépi a templom küszöbét, és életet akar adni ott is, ahol "szárazság", ahol szegénység és csüggedés van. Ezért választották a világkongresszus mottójául a zsoltársort: "minden forrásom belőled fakad" - mondta Erdő Péter.

A világkongresszusra készülve azt is "meg kell mutatnunk, hogy közösségként, egy családként vagyunk keresztények, mert a legnagyobb tanúságtétel, ha látja rajtunk a világ, hogy mennyire szeretjük egymást" - fogalmazott a bíboros.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hagyományosan Máriaremetén tartja ifjúsági és családi napját, a karizmák ünnepét. A rendezvényen plébániák, szerzetesközösségek, iskolák és intézmények mutatkoznak be. A program délután szentmisével zárult, amelyet Erdő Péter és az egyházmegye papsága mutatott be.

A keresztények pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek.

MTI