Engedte hatéves fiát vezetni egy férfi, elítélték
2021. január 08. péntek 17:29

Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Kiskőrösön azt a férfit, aki tavasszal kétszer is engedte autót vezetni hatéves gyermekét és ezt közvetítette az interneten.
Egy év - két évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte kiskorú veszélyeztetése és járművezetés tiltott átengedése miatt a Kiskőrösi Járásbíróság a hatéves fiát autót vezetni engedő csengődi férfit - tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék pénteken az MTI-t.
A járásbíróság megállapította, hogy a férfi 2020. március végén és április elején egy-egy alkalommal Csengőd külterületén megengedte gyermekének, hogy egy automata váltós személygépkocsit vezessen, miközben ő a mellette lévő ülésen ült.
A kisfiú a forgalommentes útszakaszon csaknem két-két kilométert vezetett, amit az apa egy közösségi oldalon élőben közvetített.
Az ügyészség szerint a férfi azzal, hogy a gyermeknek megengedte a vezetést, a nevelési kötelességeit súlyosan megszegve veszélyeztette fia testi és erkölcsi fejlődését.
A bíróság a 37 éves férfi bűnösségét korábban tárgyalás nélkül már megállapította az említette bűncselekményekben, és egy év - két év próbaidőre felfüggesztett - börtönt, valamint egy év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki rá.
Büntetését a férfi akkor nem fogadta el és tárgyalás tartását kérte.
A Kiskőrösi Járásbíróság most megerősítette korábbi döntését. Az ítélet jogerős.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Több mint tizennyolcezren...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Változott Mohácson a temetések...

