Emelkedhet a diákhitel maximális összege
2020. január 27. hétfő 10:46

A felsőoktatási hallgatók megnőtt kiadásai indokolttá teszik a szabad felhasználású Diákhitel 1 maximális összegének emelését - a témáról hétfői számában írt a Világgazdaság.
A lapnak Magyar Péter, a Diákhitel Központ (DHK) vezérigazgatója elmondta: új termékeken, a meglévő hiteleknél pedig több változtatás előkészítésén dolgoznak. Így amennyiben a kormány rábólint a tervekre, a következő tanévtől a szabad felhasználású Diákhitel 1 felvehető maximuma magasabb lenne a mostani havi 70 ezer forintnál.
Az emelést indokolja a szakértő szerint az is, hogy az új hitelfelvevők csaknem 80 százaléka már a kérhető hitelmaximumot igényli. Finanszírozási oldalról szintén időszerű az emelés: a diákhitelek a korábbi, 8-10 éves visszafizetési ideje hét év alá szorult, és a törlesztési szakaszban lévő volt hallgatók átlagosan a havi előírt legkisebb törlesztés másfélszeresét fizetik vissza. Így minimálisra esett a kockázati prémium a diákhitel költségszerkezetében.
A központ tervei között szerepel felnőttképzési diákhitel-konstrukció. Ez egyfajta jövedelempótló hitel lenne, amelyet fix kamatozású és fix futamidejű változatban is elindítanának.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- A rámpa meghosszabbítása miatt...
- Cselinácz Marko: Másoknak örömet...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Horváth Zoltán: a busójárás...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...

