Elvette az őr fegyverét, túszt ejtett, majd megszökött egy fogoly a bíróságról - Lelőtték
2019. február 15. péntek 14:22

Megszökött egy fogoly pénteken az ítélethirdetést követően a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből - közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtótitkársága az MTI-vel. Az M1 Híradója nem sokkal később azt közölte, hogy elfogták a férfit.
A közlemény szerint az elítélt, akire garázdaság és rongálás vétsége miatt a törvényszék 1 év 1 hónap börtönbüntetést szabott ki jogerősen, az ítélethirdetést követően, a kézbilincs felhelyezésekor dulakodni kezdett a büntetés-végrehajtási őrrel. A dulakodás során az elítéltnek sikerült megszereznie az őr fegyverét és lábbilinccsel a lábán kimenekült a tárgyalóteremből.
Az eljáró bírói tanács időközben a történtekről értesítette a Fővárosi Törvényszék biztonsági szolgálatát, amelynek egyik tagját a menekülő elítélt fegyverrel túszul ejtette. A tússzal kimenekült az épületből és fegyverével megállásra kényszerített egy autót.
Ezt követően az elítélt a túszt elengedte, majd beszállt a kocsiba és a sofőrrel együtt elhajtott a helyszínről - írták. A törvényszéken senki sem sérült meg. A foglyot erőszakos bűncselekmények miatt korábban már elítélték, és jelenleg is jogerős büntetését töltötte más bűncselekmény miatt - olvasható a közleményben.
A rab ismeretlen okokból a Nyírpalotai és a Szentmihályi út kereszteződésében kiugrott az autójából, mert egy másik autót akart magának szerezni - tájékoztatott az M1 helyszíni tudósítója. Elmondta, így a rendőrségnek sikerült elkapni, a rabot több lövés után terítették földre. A szökevényt mentő szállította el a helyszínről.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Baranyát is elérte a migránsáradat –...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Látod, így sikerült: elorozta a két...
- Bejárták Erdélyt a hetedikes parkos...
- Páratlanul szép látványt nyújt...
- KSH: 800 ezerhez közelít a magyarok...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Kamionnal ütközött egy személyautó a...
- Újonnan feltárt ősi Duna-meder...

