Előbb kiderül, aztán újra beborul az ég vasárnap
2019. január 12. szombat 17:01

Reggelig erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán átmeneti szakadozások lehetnek. Éjszaka már több helyütt várható vegyes csapadék: az északkeleti, keleti megyékben döntően hóra (kis valószínűséggel esetleg ónos szitálásra), másutt általában esőre, havas esőre kell számítani. Emellett a Dunántúlon és az Alföld délnyugati részein helyenként ónos eső is lehet.
Vasárnap napközben nagy területen hosszabb időre is jelentősen csökkenhet a felhőzet, de délutántól északnyugat felől ismét beborul az ég.
Délelőtt délen és keleten mindenütt megszűnik a csapadék, majd hosszabb szünetet követően késő délutántól, estétől északnyugat felől egyre több helyen elered az eső.
Késő este, éjfél körül északkeleten azonban már havas esőre, hóra is számítani kell. A nyugatias szél ma még többfelé, holnap már csak kevés helyen erősödik meg, vasárnap estétől azonban a délnyugati szelet ismét többfelé kísérik erős széllökések.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +2 fok között valószínű, keleten az alacsonyabb értékekkel, de a keleti határ mentén az éjszaka első felében kissé hidegebb is lehet.
Reggelre néhány fokot emelkedik a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 1 (ÉK-i határvidék) és 9 (DNY-i határvidék) fok között alakul.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Baranyát is elérte a migránsáradat –...
- Látod, így sikerült: elorozta a két...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- KSH: 800 ezerhez közelít a magyarok...

