Elmarad a baloldali blokk Pestre tervezett mai rendezvénye
2014. március 15. szombat 13:35
A várható vihar és az erős szél miatt elmarad a baloldali ellenzéki összefogás délután 3 órára Budapestre tervezett tüntetése - közölték a szervezők.
Az Együtt-PM közleménye szerint azért mondták le a rendezvényt, mert nem kockáztatják senki testi épségét. A döntést a rendőrséggel folytatott konzultáció után hozták meg.
Közölték azt is, hogy a választásig hátralévő hétvégék egyikén pótolják a rendezvényt. Ennek időpontjáról, helyszínéről az ellenzéki szövetség tagjai hétfőig döntenek.
A Jobbik megtartja
Mint mondta, a párt fővárosi szervezetének rendezvénye már meg is kezdődött a Kodály köröndnél. Egyelőre nem számolnak változással, de szükség esetén alkalmazkodnak a körülményekhez és arról tájékoztatják a közvéleményt is.
A baloldali blokk pártjai délután 3 órától a fővárosi Szabad sajtó útján tartottak volna közös rendezvényt, amelyet Talpra, magyar! szlogennel hirdettek. A demonstráción beszédet mondott volna sorrendben Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, valamint Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, a MSZP elnöke.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat éjfélig szóló veszélyjelzése szerint másodfokú, vagyis narancssárga figyelmezetés van érvényben több megye mellett a fővárosban is. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Dráma Mohácson: előbb a feleségével,...
- Elmarad a baloldali blokk Pestre...
- Dráma a mohácsi kompon: vízbe vetette...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Ön kinek adna díszpolgári címet...
- Kedden Mohácson, szerdán Pécsen...
- Lépold Endre: pályafutásom legszebb...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...

