Elkészült az ország 2021-re szóló költségvetés-tervezete

2020. május 12. kedd 15:17

Elkészült az ország 2021-re szóló költségvetés-tervezete

Elkészült a jövő évi költségvetési törvény tervezete - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter hivatalos Facebook-oldalán kedden. 

 

 

A közlés szerint, amely egy rövid mondatból áll, a kormány szerdán tárgyalja a 2021-es költségvetési törvény tervezetét.

A honlapon a tájékoztatást két képpel egészítették ki. Az "előtte" címet viselő Orbán Viktor miniszterelnököt mutatja egy hosszú tárgyalóasztal előtt, amely tele van iratokkal, vele szemben a pénzügyminiszterrel, alatta, az "utána" címet viselő képen Varga Mihály az üres asztal mögött újságot olvas.

A kormány a jövő évi költségvetési terveiről legutóbb a konvergenciaprogramban közölt fő számokat.

A magyar gazdaságpolitika továbbra is elkötelezett a felzárkózási folyamat mellett, amelyet a versenyképesség javításával, az adócsökkentések folytatásával és a felelős költségvetési gazdálkodás fenntartásával kíván elérni a kormány - írta a PM.

A programban alapforgatókönyvnek azt nevezték, hogy az idén 3 százalékos gazdasági visszaesés lesz, majd jövőre a gazdaság teljesítménye 4,8 százalékkal erősödhet.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések és annak gazdasági hatásai miatt az államháztartási hiány az idén a GDP 3,8 százaléka lesz, ami jövőre 2,7 százalékra csökken.

 

MTI