Egymással szemben állt meg két IC - Kitüntették a mozdonyvezetőt
2019. augusztus 12. hétfő 18:30

Vezérigazgatói elismerésben részesíti a vasúttársaság Berta Balázs Attila mozdonyvezetőt és Kovács Imre forgalmi vonalirányítót, akik augusztus 9-én, Hort-Csány állomásnál gyors helyzetfelismerésükkel megelőztek egy vonatbalesetet.
A miskolci mozdonyvezetőnek ma adta át a dicséretet Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója.
A Hort-Csány állomásról lassan, 15 km/h-s sebességgel haladt ki a Nyíregyházára tartó Rózsa InterCity. A mozdonyvezető észlelte, hogy a váltó - eddig tisztázatlan okból - helytelen irányba áll, és erről nem kapott előzetes írásbeli értesítést. A vonalirányítóval egyeztetve megállította a vonatot.
Az ellenkező irányból érkező Borsod InterCity vonat mozdonyvezetőjét még mintegy két kilométerre az állomástól értesítette az irányító arról, hogy lassítson le 30 km/h-ra és az utasok átszállása érdekében haladjon el Hort-Csány állomás közelébe. A két vonatot kontrollált körülmények között, 200 méterre állították meg egymástól.
Az InterCity-ken 275 ember utazott péntek délután, akiket a Katasztrófavédelem segítségével pótlóbuszokra szállítottak át. A balesetben személyi sérülés és anyagi kár sem keletkezett.
A MÁV biztonsági szervezete, az ITM Közlekedésbiztonsági Szervezete, valamint a rendőrség is vizsgálatot indított az esettel kapcsolatban.
Forrás: MÁV
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Szigorúbb szabályok szerint...

