Egyelőre nincs javaslat a jövő évi minimálbérre
2020. október 29. csütörtök 09:50

A járvány miatt szinte biztos, hogy csak a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum összegéről tárgyalnak az idén a szociális partnerek. A szakszervezetek és a munkáltatói képviseletek is óvatosak, konkrét javaslat egyelőre nincs - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
Az innovációs tárca szerdán jelentette be, hogy megkezdődtek a jövő évi minimálbér összegéről szóló egyeztetések a kormányzat, valamint a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek között.
Hangsúlyozták: a kormány célja továbbra is az, hogy a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek állapodjanak meg a kötelező legkisebb bérek jövő évi mértékéről.
A Liga Szakszervetek elnöke a lapnak elmondta: egyelőre nem hangzottak el konkrét számok a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén.
Mészáros Melinda szerint a jelenlegi, óriási bizonytalanságot okozó járványhelyzetben teljesen természetes, hogy a kormányzat és a szociális partnerek is óvatosak. Kritikus időszak előtt állunk, ezért elhúzódó, talán eddig még sohasem tapasztalt nehézségű tárgyalások után születhet döntés a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről - tette hozzá.
Abban már most egyetértés van, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően csak 2021-re szülessen megállapodás. Felvetődött ugyanakkor, hogy a minimálbérek éves változásának jövőbeni kereteit már most alakítsák ki a felek - mondta a szakszervezeti vezető, aki szerint ez előremutató felvetés, mivel a 2016-ban megkötött, feltételhez kötött munkáltatói-járulék-csökkentési irányokat is tartalmazó bérmegállapodás megkötése egyértelműen jó döntés volt.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Maradnak a felhők, de picit...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Több mint tizennyolcezren...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...

