Egy szakértő megmondta, mikorra lehet vége a járványnak
2020. február 13. csütörtök 16:00

Nyárra várhatóan vége lesz a koronavírus-járványnak, de addig a százezret is elérheti a fertőzöttek száma - közölte a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa csütörtökön az M1-en.
Szlávik János ezt azzal indokolta, hogy a koronavírusok nem szeretik a nyarat, a SARS-járvány is akkorra ért véget.
Jelenleg csökken a fertőzöttek száma, ami részben annak köszönhető, hogy az országok nagy erőfeszítéseket tesznek a behurcolás és az esetleges behurcolás utáni fertőzések elkerüléséért - mondta.
Hozzátette: akár egy éven belül hatékony és biztonságos védőoltás állhat rendelkezésre, de már most is vannak olyan, korábban is ismert gyógyszerek, amelyek hatékonynak tűnnek a vírus ellen.
A magyarországi influenzaszezonnal kapcsolatban elmondta: a járvány elején sok idős betegedett meg, jelenleg viszont főleg gyerekek kapják el. A gyerekeknél általában gyorsabb lefolyású a betegség, és idén ritkán alakulnak ki szövődmények is.
A járvány most tetőzik majd, ezért aki teheti, maradjon otthon, ha lázas, fáj a torka és izomfájdalma van - javasolta Szlávik János.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- A rámpa meghosszabbítása miatt...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Cselinácz Marko: Másoknak örömet...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Horváth Zoltán: a busójárás...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...

