Eddig a babaváró támogatás bizonyult a legnépszerűbbnek
2019. július 04. csütörtök 10:17

A babaváró támogatás a legnépszerűbb a családvédelmi akcióterv négy, július 1-jén elindult támogatása közül - közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Tuzson Bence (képünkön) ismertette: három nap alatt eddig összesen 5500-an nyomták meg a családvédelmi akciótervhez kapcsolódó sorszámhúzó gombot a kormányablakokban, és többen már meg is kapták a tízmilliós babaváró támogatást.
Az ügyintézéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, minden "flottul" megy, az emberek felkészülten érkeznek a kormányablakokba, és átlagosan fél órát töltenek ott.
Kitért arra is, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylését az interneten is lehet intézni, de ez nem zárja ki a kormányablakos ügyintézést sem.
Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte, Magyarországon alapvető fontosságú a családok erősítése, mivel minél erősebbek a családok, annál erősebb az ország is.
Éppen ezért reméli, hogy a családok a szabad felhasználású babaváró támogatás összegét a családok erősítésére, gyerekvállalásra költik majd - tette hozzá.
Beszélt arról is, hogy a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) által érintett 2500 településen fogy a magyar lakosság, ezért segíteni kell az ottani családok életét.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Szigorúbb szabályok szerint...

