Drasztikusan nőtt az igény a bölcsődékre, óvodákra
2020. május 22. péntek 10:04

Drasztikusan megnőtt az igény a bölcsődékre és az óvodákra az elmúlt napokban, a bölcsődés korúak mintegy 15 százaléka, az óvodásokkal együtt a gyerekek több mint 10 százaléka járt ügyeletre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Novák Katalin azt mondta, hogy ez volt az egyik indok, amiért a vidéki intézmények jövő hétfőtől, a budapestiek pedig június 2-ától visszatérnek a normális működéshez.
Az óvodák, bölcsődék idén nyáron csak két hétre zárhatnak be, az iskolákban pedig a tanév vége után június 26-áig biztosítani kell a foglalkozásokat a gyerekeknek - tette hozzá.
Az államtitkár arról is tájékoztatott, hogy a megfelelő járványügyi előírások betartásával napközis és ottalvós nyári táborokat is lehet szervezni. Egy erről szóló szavazás eredménye szerint a szülők 72 százaléka azt szeretné, hogy legyenek táborok nyáron - tudatta.
Beszélt arról is, hogy módosító javaslatot nyújtott be az örökbefogadói tanfolyam ingyenessé tételéért az örökbefogadás elősegítéséről szóló törvényjavaslathoz. A tanfolyam jelenleg fejenként 60-80 ezer forintba kerül, de ha ingyenes lesz, akkor akár közel 160 ezer forintot is megspórolhatnak az örökbefogadó szülők - mondta Novák Katalin.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Több mint tizennyolcezren...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...

