Döntött a kormány a falusi csok szabályairól - Várhatóan már júliustól igényelhető
2019. február 21. csütörtök 15:14

A kormány a Magyar falu program keretében döntött a falusi családi otthonteremtési támogatás (csok) bevezetéséről - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Gulyás Gergely közölte, a falusi csok az 5000 fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám a 2003. január 1-jei adatokhoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag. Hozzátette: a 2887 5000 fő alatti településből 2031 érintett.
Elmondta, a falusi csokra az általános csok-szabályok vonatkoznak: új lakás építésekor, vásárlásakor a támogatás egy gyermek esetén 600 ezer, két gyermek esetén 2,6 millió, míg három gyermek esetén 10 millió forint.
A támogatás a falusi csok esetében használt lakás vásárlására, bővítésére és felújítására is felhasználható.
Közölte, a törvényjavaslatokat még tavasszal elfogadhatja az Országgyűlés, az új konstrukció július 1-jével, legkésőbb szeptember 1-jével lépne életbe.
A miniszter értékelése szerint ez a támogatás az érintett településeken egy ház megvásárlását, felújítás teljes egészében fedezheti.
Gulyás Gergely a program céljaként jelölte meg a falvak népességmegtartó erejének növelését.
Jelezte azt is, a következő, két hét múlva esedékes kormányülésen további döntések várható a leszakadó települések érdekében.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Baranyát is elérte a migránsáradat –...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Látod, így sikerült: elorozta a két...
- Bejárták Erdélyt a hetedikes parkos...
- Páratlanul szép látványt nyújt...
- KSH: 800 ezerhez közelít a magyarok...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Kamionnal ütközött egy személyautó a...
- Újonnan feltárt ősi Duna-meder...

