Családirtás Budán: volt bejelentés, de nem intézkedtek
2019. augusztus 24. szombat 13:10

Fegyelmi eljárás indult az ellen a rendőrségi ügyeletes ellen, aki csütörtökön fogadta annak a nőnek a bejelentését, akinek a szomszédjában gyilkosság történt a II. kerületi Zöldlomb utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a police.hu-n.
Péntek délben három holttestet találtak a Zöldlomb utcában, egy társasház második emeleti lakásában. A gyanú szerint a 35 éves apa megölte 31 éves élettársát és négyéves közös gyereküket; a férfi ezután öngyilkos lett. A rendőrséget a lakás tulajdonosa hívta, mert nem tudta elérni bérlőit.
A BRFK szombaton azt közölte, hogy a tulajdonos bejelentése előtt egy nappal, csütörtökön az egyik szomszéd telefonon jelezte, hogy egy nappal korábban, a hajnali órákban furcsa hangokat hallott a szomszédos lakásból. A bejelentő azt is elmondta, hogy egész nap nem látta a mellette lévő lakásban bérlőként élő családot.
A Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese, megvizsgálva az előzményeket, úgy döntött, hogy nem igényel további intézkedést a bejelentés, ezért nem küldött járőröket a helyszínre.
Budapest rendőrfőkapitánya elfogadhatatlannak tartja az intézkedés elmulasztását, ezért vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat megállapította az ügyeletes mulasztását, ezért fegyelmi eljárás indult ellene - áll a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...

