Biztonságos az aquaparkok, strandok döntő többsége
2019. július 24. szerda 10:48

Országszerte 168 helyszínen 853 vízi élményeszköz üzemeltetési körülményeit ellenőrizték strandokon, fürdőkben, aquaparkokban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálaton, ezek kevesebb, mint tizedének használatát kellett ideiglenesen megtiltani a hiányos dokumentáció miatt.
A tárca szerdai, MTI-nek küldött közleménye szerint a megyeszékhely szerinti járási hivatalok a nyári főszezon előtt ellenőrizték a vízicsúszdák, a medencékben kialakított vízi ösvények, kötélpályák, vízi ugrálóvárak, a vízibiciklik és vízi dodzsemek üzemeltetési körülményeit.
Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közleményben kiemelte: a fogyasztóvédelem a strandidőszak kezdete előtt minden évben ellenőrzi az aquaparkokba, fürdőkbe telepített vízi berendezések előírt működési feltételeinek teljesülését.
Idén 72 vízi élményeszköz használatát kellett ideiglenesen megtiltani a hiányos dokumentáció miatt. Ebből 53 berendezés esetében a feltárt hiányosságokat az üzemeltető már pótolta, így azokat ismét lehet használni - tette hozzá.
A fogyasztóvédelmi ellenőrzés a vízi élményeszközök, például vízicsúszdák, csúszdarendszerek, vízibiciklik, vízi ugrálóvárak biztonságosságát igazoló megfelelőségi tanúsítványokra és a látogatók számára is információt nyújtó adattáblákon feltüntetendő jelölésekre irányul. Ezek közül a legfontosabb a terhelhetőség, azaz, hogy mennyien használhatják egyszerre az adott eszközt biztonsággal.
Az ellenőrzés kiterjed az üzemeltetési napló jogszerű vezetésére és a kezelő személyzet biztonságos üzemeltetéshez szükséges képesítési igazolásainak meglétére is - közölték.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Szigorúbb szabályok szerint...

