Betartják, amit ígértek, tényleg nem mondják meg a zsaruk, hol leselkednek traffipaxok
2018. szeptember 30. vasárnap 08:46

A közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítja a sebességellenőrzéseket a rendőrség, például nem fogják közzétenni a mérések tervezett helyszínét - jelentette be szeptember elején az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője. S így is lett.
A korábbi gyakorlattól eltérően szeptember utolsó napján nem volt fellelhető a rendőrség honlapján az októberre vonatkozó, úgynevezett települési terv, vagyis azok a helyszínek és időpontok, ahol az autósok sebességét mérik.
Mindebben csak az volt némiképp váratlan, hogy már most meglépték, amit a hó elején belengettek a rendőrök, azaz hogy a jövőben nem közlik, hol lesznek a traffipaxok.
Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője szeptember elején tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az intézkedés nem azt jelenti, hogy "bokorban megbújva" vagy a "lakott terület kezdetét jelző táblánál" fognak mérni, de nem jelentik be előre az intézkedések helyszínét és idejét, illetve civil személygépkocsik mellett a közlekedők számára "furcsa járművekből" is ellenőriznek.
Kérdésre válaszolva hozzátette: ezek lehetnek akár teherautók vagy lassú járművek is.
Mint elmondta: azt tapasztalják, hogy a közlekedők egyre inkább csak akkor tartják be a szabályokat, ha közvetlen rendőri ellenőrzést tapasztalnak. Ennek nyomán, ebben az évben már 398-an haltak meg az ország útjain és ha ez így folytatódik, az elmúlt évek legrosszabb baleseti statisztikájával zárul az esztendő.
Ebben a helyzetben már korábban megkezdték civil autók bevetésével is a közlekedési ellenőrzést. Ennek keretében nemcsak a gyorshajtást szankcionálják, hanem például azt is, ha valaki nem veszi figyelembe a tilos jelzést, vagy szabálytalanul használja a gyorsforgalmi út leállósávját - sorolta Óberling József.
Hangsúlyozta: továbbra is etikus módon hajtják végre az ellenőrzéseket. Olyan helyeken, időben és módon koncentrálják a sebességellenőrzéseket, ahogy azt a közlekedés biztonsága megkívánja - fogalmazott az ezredes.
Arról is szólt, hogy ez az eljárás megfelel a nemzetközi, az európai gyakorlatnak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Befejeződött Mohácson 657 milliós...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...

