Baranyában is megkezdődik a rókák vakcinázása
2021. március 20. szombat 14:33

Jövő hét szombaton, március 27-én kezdődik a tavaszi rókavakcinázás, ezért az ország déli és keleti részén ebzárlat, és legeltetési tilalom lép életbe - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel pénteken.
A program Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére terjed ki. Április 10-ig összesen több mint 27 ezer négyzetméterre szórják le repülőről a vakcinatartalmú csalétkeket.
Az egyes területekre vonatkozó ebzárlat és legeltetési tilalom pontos időpontjáról a járási állategészségügyi hivatalok, és az önkormányzatok tájékoztatnak, a kirándulókat külterületi plakátokon figyelmeztetik majd.
A közlemény szerint a vörös rókák a fő terjesztői a veszettségnek, amely a vadon élő és a házi emlősökre, valamint az emberre egyaránt veszélyes. Magyarországon körülbelül 75 ezer róka él, de az állomány háromnegyedét az eddigi vizsgálatok szerint sikerül elérni a vakcinázással.
A vadon élő rókaállományban folytatott vakcinázási program költségeihez az Európai Unió 75 százalékos társfinanszírozást biztosít Magyarország részére.
Ember már csaknem 25 éve nem kapta el a veszettséget, és a jelenlétét is csak 2017-ben észlelték utoljára belföldön. A vakcinázás ennek ellenére indokolt, hiszen Romániában idén február elején már felbukkant a veszettség, ráadásul a magyar határhoz közel - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Még nem igazi - kinyitott a mohácsi...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Magas kitüntetés a Vöröskereszttől...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Taxisokat, kocsmákat, húsboltokat...

