Az esztendő legrövidebb éjszakája áll előttünk
2025. június 20. péntek 10:37

Szombaton kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 4 óra 42 perckor lesz - írta a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
Hozzátették, ekkor "fordul" meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol szombaton delel. Innentől viszont ellentétes irányt vesz, elindul a Baktérítő felé, ahová féléves vándorlás után, télen érkezik majd meg.
A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka. A bolygó ebben az időszakban van legtávolabb a Naptól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából 5 millió kilométer - ismertették.
Emlékeztettek, hogy a nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével, azonban az évek során június 24-e helyett már június 20-án vagy 21-én következik be a legrövidebb éjszaka. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása, amelynek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Ismét levendulát szüretelhetünk...
- Századik születésnapján köszöntötték...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Július elsejétől élesedik a magasabb...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...
- Öt évvel ezelőtt kezdték meg a...