Átadták a szakszervezetek a követeléseik listáját

2019. január 08. kedd 17:02

Átadták a szakszervezetek a követeléseik listáját

A szakszervezetek levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, a dokumentumban a munka törvénykönyve módosításának visszavonását, a sztrájktörvény módosítását, valamint tisztességes béreket és rugalmas nyugdíjrendszert követelnek. A levelet Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke adta át kedden Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium épületében a minisztérium egyik munkatársának. 

 

Kordás László, a MaSzSz elnöke az átadást követően tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormánynak 5 napja van arra, hogy tárgyalódelegációt állítson fel a szakszervezeti követelések meghallgatása érdekében. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a szakszervezetek megkezdik az országos sztrájk szervezését.

Ezzel párhuzamosan azonban a január 19-re meghirdetett országos demonstráció további szervezése is folytatódik - tette hozzá. Kordás László kiemelte, a kedden átadott levelet a MaSzSz mellett aláírta a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés is. A MaSzSz elnöke a négy pontból álló követeléseik közül példaként említette, hogy a szakszervezetek célja a munka törvénykönyve egészének felülvizsgálata a módosítás visszavonásán túl, a munkavállalói szempontok érvényesítése érdekében.

A bérek kérdésében pedig olyan megállapodásra akarnak jutni a kormánnyal, amelynek értelmében a dolgozók tisztességes munkáért tisztességes bért kapnak.

Ebbe beletartozik a regionális különbségek, illetve a nemek közti bérkülönbségek felszámolása is. Hozzátette, olyan sztrájktörvény kialakítására van szükség, amellyel a dolgozóknak a közszférában és a versenyszférában is nagyobb lehetőségük van megvédeni érdekeiket, így a 2010-ben átalakított sztrájktörvény módosítását szorgalmazzák.

A szakszervezetek negyedik követelése pedig "egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozása, a korengedményes, illetve a korkedvezményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszaállítása, a megváltozott képességű dolgozók támogatása" - olvasható a miniszterelnöknek címzett levélben. A szakszervezetek követelései olyan törvényeket érintenek, amely a munkavállalók élet- és szociális körülményeit befolyásolják - jelentette ki Kordás László.

A szakszervezeti vezető újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy január 19-én a szakszervezetek demonstrációi országszerte délután 15 órakor kezdődnek, pont azért, hogy a tüntetések ne zavarják meg a diákok felvételijét. Eddig 140 település jelezte, hogy valamilyen formában - tüntetés, félpályás útlezárás - hajlandóak támogatni a szakszervezetek célkitűzéseit. Kordás László az országos sztrájk kérdésénél arra hívta fel a figyelmet, hogy első lépésben fel kell mérni a dolgozók körében a sztrájkhajlandóságot, a sztrájk előkészítése ezt követően indulhat el.

Leszögezte, a szakszervezetek törvényes keretek között akarják megszervezni a munkabeszüntetést.

Kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy elsőként a Miniszterelnökséggel vették fel a kapcsolatot. A Miniszterelnökségtől kapták azt az információt, hogy a miniszterelnöknek címzett levelüket az ITM Honvéd utcai épületében veszik át.

Kordás László elmondta, hogy itt az ITM-nél ilyen akcióról nem tudtak, ettől függetlenül a levelet átvették. A dokumentum várhatóan el is fog jutni Orbán Viktor miniszterelnökhöz - fogalmazott a MaSzSz elnöke.

Képünkön: Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke (b2) nyilatkozik a sajtónak. Mellette Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke (b), Kiss Balázs, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés ajtókapcsolatokért felelős munkatársa és Koreczné Kazinczi Ilona, a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

MTI - Fotó: MTI/Bruzák Noémi