Átadták a négyes metró Keleti pályaudvarig tartó szakaszát
2014. március 28. péntek 09:56
Frissítve: 2014. március 28. péntek 10:25
Átadták pénteken reggel a 4-es metróvonalat, amely a kelenföldi vasútállomást köti össze a Keleti pályaudvarral.

A 2010-ben létrejött és azóta is fennmaradt összefogásnak és egységnek köszönhető a 4-es metró átadása - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az új metróvonal átadási ünnepségén, a kelenföldi végállomáson.
A kormányfő azt mondta: Budapest akkor lesz büszke főváros, ha nagy dolgokra vállalkozik, de ezt csak akkor teheti meg, ha megtalálja az együttműködés módját a mindenkori kormányzattal.
A cselekvéshez ugyanakkor erő is kell, az erőhöz pedig egység - folytatta Orbán Viktor, aki ezért azt javasolta a budapestieknek, őrizzék meg a 2010-ben létrehozott egységet.

Megvalósult Magyarország utóbbi évtizedeinek egyik legnagyobb beruházása - jelentette ki Tarlós István főpolgármester Budapesten a 4-es metróvonal pénteki átadásán.
"Zűrzavaros előkészületeket, majd komoly erőfeszítéseket követően" befejeződött Budapest negyedik metróvonalának építése - fogalmazott Tarlós István, hozzátéve: pénteken az utasok birtokba vehetik a létesítményt.
Azt mondta, a fővárosi metróhálózat mostani gyarapodása azt mutatja, hogy Budapest és az ország vezetősége "akar és képes együttműködni".
A főpolgármester mindezt azután mondta el, hogy Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke átadta neki a 4-es metró vasútbiztonsági tanúsítványát és engedélyét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Még lehet nevezni a Virágos...
- Harminchárom rab készül idén...