A korábbiaknál laposabb járványhullámra lehet számítani
2021. november 08. hétfő 12:58

Az átoltottság valószínűleg befolyásolja az esetszámok dinamikáját, így a korábbiaknál laposabb járványhullámra lehet számítani - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette: míg például Romániában alacsony átoltottság mellett robbanásszerűen növekedő esetszámmal, az egészségügyi rendszert megterhelő járvánnyal állnak szemben, addig Magyarországon az esetszámok emelkedésének mértéke nem hasonlítható a romániai léptékhez.
Mint mondta, a koronavírusról az elmúlt másfél évben megtanultuk, hogy nagyon könnyen változik a genetikai állománya. A delta variánsnak az eddigieknél rövidebb a lappangási ideje, jobban fertőz, illetve azzal, hogy az allergiával összetéveszthető tüneteket okoz, nehéz diagnosztizálni.
Ezzel összefüggésben a járványügyi osztályvezető az oltás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Elmondta: a kormány újabb oltási kampányt tervez a november 22-ei hétre, amikor az oltatlanok is előzetes időpontfoglalás nélkül vehetik fel a vakcinát bármelyik oltóponton.
Hozzátette: a 60 év felettieknek szóló augusztusi és szeptemberi oltási kampányban az oltások igénybevételének elősegítéséért személyesen keresték fel őket a háziorvosok és orvostanhallgatók.
Kitért arra is, hogy az Egyesült Államokban már az 5-11 éveseket oltják Pfizer/BioNTech vakcinákkal. Az oltás elfogadását már az Európai Gyógyszerügynökségnél is kérvényezték, a döntés év végére várható - fűzte hozzá Galgóczi Ágnes.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Csaknem félmillió külhoni magyar...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Arany minősítésekkel hódítottak a...
- A Dél-Dunántúlon hullott a legtöbb...
- Gazdi leszek: annyi kutyát mentenének...
- Lángoló istállót oltottak Sátorhelyen...
- Kutyaviadal Mohácson: letöltendő...

