A király életet mentett: Zámbó Jimmy miatt hívták a mentőket

2018. február 16. péntek 17:41

A király életet mentett: Zámbó Jimmy miatt hívták a mentőket

Idős, egyedül élő beteghez riasztották a mentőket egy budapesti bérház lakói. A szomszédok érdeklődését a beteg lakásából hallatszó, Zámbó Jimmy, „Nézz le rám, ó Istenem" című dala váltotta ki, ami másfél órán keresztül szakadatlanul, maximum hangerővel szólt, közölte az Országos Mentőszolgálat.  

A lakók tudták, hogy a néni a néhai király talán legnagyobb rajongója, hisz óriás Jimmy poszterek és egyéb relikviák díszítették az egész lakást, de ez már nekik is sok volt.

A beteg viszont most nem kedvtelésből hallgatta dübörögve a művész legnagyobb slágerét, hanem pont azért, hogy szomszédjai figyelmét felkeltse. Az asszony ugyanis elesett és sérülése miatt nem bírt felállni. A telefont sem érte el, hogy segítséget kérjen és a kiáltozás is eredménytelennek bizonyult.

Ekkor jutott eszébe a jól ismert strófa, amit újabb gondolat követett. Miután a cd-lejátszó távkapcsolója elérhető távolságban volt, így teljes hangerőre tekerve engedte szabadjára azt a bizonyos négy és fél oktávot, ami végül meghozta a várt eredményt.

A szomszédok nemhogy értesítették a mentőket, de még a belülről bezárt ajtót is betörték a bajtársak kiérkezéséig. Az idős hölgyet így „bejutási nehézségek" nélkül, stabil állapotban szállíthatták kórházba bajtársaink!

Mielőbbi felépülést kívánunk! - olvasható a mentősök Facebook-oldalán.

Forrás: OMSZ